Kétlakásos ház, Göd

2003-2006

Kétlakásos ház, Felső-Göd, Határ út 17.


Felelős tervező: Szabó Levente
Megbízó: magánmegbízó
Méret: 220m²
Fotó: Bujnovszky Tamás


A felső-gödi árvízvédelmi gát melletti saroktelek – rajta egy kicsi, többször toldott üdülőépülettel – évtizedek óta megbízóim birtokában volt, a feladatot egy nagyobb lakás- és egy kisebb nyaralóegység ugyanazon új épületben való megtervezése jelentette. A beépítés U-alakú formálása megpróbálta feloldani azt az ellentmondást, hogy a jó tájolás és a kilátás a telek utcai sarka felőli megnyitást indokolt, ugyanakkor az udvar kellő intimitása, vagy a sarok-probléma építészeti kezelése is megoldandó volt. Az L-alakú tömör épülettömeg ezért egy olyan, a Dunával és a töltéssel párhuzamos kétszintes pergola-terasszal egészült ki, mely – idővel vadszőlővel befutva – kellően tudja zárni az így kialakuló, déli tájolású udvart, ahová a lakások főhelyiségei néznek. Az udvart gyakorlatilag „kibéleli” az a nyitott-fedett faszerkezetű épületsáv, mely hol tornác, hol pergola, hol pedig csupán a tetőhajlást kísérő párkány. Az anyagok használata szándékoltan nyers és puritán: deszkazsaluzatos beton lábazat, ferde szögben dörzsölt fehér kőporos vakolat, fa nyílászárók, külső és belső fa épületszerkezetek, nyersen maradó préselt faforgácslemez-burkolatok, feszített sodronyos korlátok és titáncink lemezfedés.

 

Haba Péter: Rejtett Gondolat, ATRIUM 2006/5

 

Lévai-Kanyó Judit: Gesztus Családi házak, Budapest TERC Kiadó 2009

 

Kerékgyártó Béla: A mestermunka új lakóház a felsőgödi Dunaparton, ALAPRAJZ 2006/4

 

Kubinszky Mihály: Gondolatok a fiatal magyar építészekről, Magyar szemle XVI/9