A Budai Várnegyed polgárvárosának sűrű beépítései között eltéveszthetetlenül kitűnik a Szentháromság tér és környéke. Itt metsz össze talán a leglátványosabban a középkori város sűrű struktúrája a historizmus nagyvonalú gesztusaival. Ez a kettősség és a kerületben unikális zöldfelület jelenléte olyan térbeli összetettséget és heterogenitást eredményez, melynek rendezése volt pályaművünk legfőbb célja. Tehát egy olyan park kialakítása, mely szervesen kapcsolódik környezetéhez, mindenhol az adott viszonyrendszerben releváns téri helyzetet kialakítva. Nem uniformizált zöldfelületként, hanem saját és magán túlmutató léptékben is értelmezhető struktúraként működik, az egykori polgárváros és a Szentháromság tér szerves és unikális részeként. 

Koncepciónk szerint a parkban csak a szükséges, minimális funkciókat szabad elhelyezni, maximalizálva a jól használható közpark területét. Ezért az épített elemek kifeszülnek a park határára, egyúttal rendezve is annak viszonyát a határoló területekkel. Összemossa, lehatárolja, vagy új helyzetbe hozza azokat. Az épített elemek megjelenése a meglévő jegypénztár karakteréhez igazodik, egységes képet adva az épített elemeknek. A park belső struktúráját a tipikus polgárvárosi telekosztás emlékét is megidéző kelet-nyugati irányú útvonalak adják, melyek eltérő karakterű részekre tagolják a parkot. Alapvetően a tér külső határain szilárd burkolatos felületekkel kapcsolódik a meglévő, jellegében burkolt térszövethez, összemosva azok határait, majd egy stabilizált kőzúzalék burkolatos réteg képez átmenetet a park belső, intenzív zöldfelületei felé. Ezen elvek mentén válhat koncepciónk egy az épített elemek tekintetében szerény, a zöldfelületre és a városi hely térkapcsolataira koncentráló kerek egésszé.