Az egykori recski munkatábor kollektív emlékezetünkben hol erősebben, hol halványabban élő traumatikus hely – a tábor felépítése, működése, majd bezárása és elhallgatása óta. Az emlékezet csupán annak akarásával nem alakítható. Felelősségünk ezért éppen az, hogy erős váltások, törések, szakadások nélkül tegyük lehetővé folytonos alakulását, a múltból ránk maradt bonyolult rétegek, mintázatok újraértelmezését és a látogatók általi újrakonstruálását.

Pályázati tervünk nem ír felül, nem töröl el, nem állít vissza, nem tesz úgy, mintha nem történt volna meg akár a tábor elbontása, eltitkolása, nem lennének a hely valóságának részei a rendszerváltoztatás utáni időszak értelmező és emlékező beavatkozásai. Javaslatunk szándéka szerint új épített réteggel nem halványít el meglévőket e helyen. Koncepciónk megmutatja, értelmezi, kiemeli mindazt, ami történelmünk sötét időszakára terhelő bizonyítékként bizonyosan vagy épp vélelmezhetően egykor e hely fizikai valósága volt, annak mai nyomolvasását és az aközbeni emlékmunka esélyét kínálva a ma embere számára. Beavatkozásaink rendszere tehát az emlékezettel kapcsolatos fizikai-szellemi munka elvégzésére hív fel.

Paradox módon alig-alig vannak a helynek fizikai nyomai, amelyek in situ valóságként teremtenének közvetlen, érzékelhető hidat az egykori tábor és a mai táji környezet között, mégis erős helyet érzékel az arra látogató. Ezért ezeknek a nyomoknak az értelmezése, felerősítése, a meglévő maradványok kiemelő megőrzése és semmiképp se eltakarása, felülírása koncepciónk elsőrangú eleme. Beavatkozásaink skálája a barakkok megidézésétől a kiterjedt épületállomány mára elfeledett egyéb elemeinek kijelölésén át a megmaradt töredékek védelméig és kiállítási helyzetbe pozícionálásukig terjed. E képzeletbeli skála egyes pontjaihoz tartozó beavatkozások erőssége és milyensége az egykori tábor elemeinek bizonyossági fokával arányos.

Szándékunk szerint az összeálló beavatkozássorban egymásba szövődnek a bejárás során érzékelhetővé váló építészeti, tájépítészeti, kiállítás-dramaturgiai vagy éppen az egykori tábor nyomait felerősítő jelek hálózatából összeálló, erősebb-gyengébb, az összes érzékszervünkre ható természetes és mesterséges táj így elementáris erőt közvetíteni képes elemei.

Ezt a fajta helyszíni viselkedést látjuk a hely jelentőségéhez méltó garanciának arra, hogy a jövő generációi számára is élő és tanúságtévő emlékezetté állhasson össze a múltról való töredékes és folyton újraértelmezendő tudásunk.