A közvetlen környezet beépítési sűrűsége, a városrész felülnézeti mintázata karakteresen kettős arcot mutat. Jellemző rá egyrészt a belső udvaros vagy zártsorú, ill. szabadon álló lakóházak kisebb léptékű, töredezett, organikusan nőtt, alakult mintázatú világa, ugyanakkor jelen van a lakótelepek léptékváltó, városi arányrendszerben szerkesztett képlete is. Koncepciónk – beépítési, formálási értelemben – e két mintázat ötvözete: míg a földszint és a „dekk” szintjének tömege a lakótelepi épületek telepítését követi (azok földszinti zártságát radikálisan felülírva), addig a három átriumos toronyépület plasztikusabb tömegformálásukban, laza telepítésükben és léptékükben inkább az organikus városi mintázatot írják át. A toronyépületek szögtörései összetettebbé teszik az épület tömegét, ugyanakkor a „dekk” szintjének térbeli összefüggését erősítik. A javasolt beépítés a tágabb környezet sajátosságainak csak ezen a helyen elképzelhető integrációja. Alapvető célunk, mottónk a nyitottság volt, amely elsősorban a legkülönfélébb térkapcsolatok egymásra fűzésében nyilvánul meg. A környező köztér, a szolgáltatóház külső-belső átmeneti terei és a ráépülő funkciók olyan publikus-félpublikus-félprivát-privát térsorokat indukálnak, amelyek egymásba nyitása az épület kulcsa. A helyen – hitünk szerint – nem egy működését tekintve előre pontosan koreografált épületre, hanem nyitott térbeli képletre van szükség, amely képes arra, hogy az időben, térben és használati jellegben eltérő igényeket nagyvonalúan, városi kisközponthoz méltó módon elégítse ki.