Dísz tér, Budavár

2004

Az egykori Honvéd Főparancsnokság és a Hadügyminisztérium épületének megújítása, Budavár, Dísz tér 17., országos tervpályázat, kiemelt megvétel


Tervezők: Cságoly Ferenc, Hőnich Richárd, Marosi Bálint, Szabó Levente, Terbe Rita
Munkatársak: Antal Máté, Hajnal Soma, Simon Orsolya
Méret: 1700 m2


Az évtizedek óta magányos romként a Vár területén álló egykori Főparancsnokság romépülete építészetileg kevéssé, érzelmileg-történetileg annál inkább értékes épület-tárgy. A hely pedig olyan határhelyzetet jelent, mely az egykori polgárváros és a Palota közötti váltásról szól, határozott pólust igényel. Az építészeti koncepció 3 fő elemből áll össze. A tervezett együttes központi eleme a múzeum-torony. Ez a nem egészen negyven méteres torony, mint egy középkori vár öregtornya geometriailag a meglévő épület udvarának és az azt körülvevő kerengőjének kontúrjára épül. Ennek arányait követi és értelmezi át, transzformálja, de úgy, hogy szándékai szerint a folytonosságot biztosítja. A torony múzeum térbeli felépítése határozott kiállítási útvonalnak megfelelő dramaturgiát követ. A rámparendszert a jelenből az ezeréves múltba visszanyúló fordított időfolyam szervezi. A történeti korszakok az időben visszafelé haladva tárulnak föl a látogató előtt, sajátos ráismerések lehetőségét ígérve. A múzeum-tornyot a meglévő Főparancsnokság épületének átalakításával kialakuló térszövet öleli körbe. A koncepció harmadik eleme a megmaradó épülethez és a toronyhoz kétoldalról csatlakozó, a Színház utca és a Szent György utca vonalára épülő két új épületszárny.